Alámerülök a mélybe
Alámerülök a mélybe,
Régmúlt idő mélységébe,
Keresnék egy kis örömöt,
Melyért lelkem úgy könyörög.
Óvodásként, majd iskolás,
Jártam utam, amint szokás,
Mentem magamban egyedül,
Társ nélkül, mind elkerül.
Mi volt oka? Ki tudhatná?
Jött-mentek messziről, mondták.
Egy darabig épp, hogy tűrtek,
Aztán kergettek és vertek!
Csapatok jöttek ellenem,
Bennem bujkált a félelem,
Nem védett meg soha senki,
Ki az, ki ilyet szereti?
Így telt el alsó négy osztály,
Remény nem volt, később sem már.
Aztán sok-sok nehézség közt,
Nyolcadik végre elköszönt!
Szeretet nem volt számomra,
Iskolában, se családban!
Annyit értem, mit dolgoztam,
Háború volt, munkálkodtam.
Nem vidított fel kiskorom,
Ezért máris abbahagyom!
Elmentem gyárba dolgozni,
Kezdtem jövőm építeni!
15 évesen!
Budapest, 2016. november 8.