Én, aki egész időmet jelentőségekben élem,
és egy megjelenés nem könnyen ámít el,
ujjaim között átpergetem a hazugságot, gyönyörű bájak között,
észrevéve az eldugott tört egy ölelés mögött.
Átlátok minden nehéz pajzsodon,
természetes arany tömböd ellenáll egészben,
alávetetted magad királyi rosszaságom vizének,
mellyel embereket harapok, és válogatok közöttük.
Mert bölcsesség az a tudat, hogy rossz is vagy,
erős érzelmekkel gyötörsz, kínzol próbák alatt
ne kímélj engem, szeress... most rajtad a sor.
Minél forróbb vagyok a szerelemtől ütve,
az áthevült vasat is mesteri tökéllyel dolgozza a kovács,
te is tedd ezt velem, csak tedd szeretve.