Néha az ember álmában
találkozik a múlttal, mely pedig
már rég felesleges, és
nem kell, nem kell...
Olyan szereplők veszik körbe,
kiket rég nem lát és hall,
sőt nem is gondol rájuk,
s ez teljesen jó, hiszen
nem kell, nem kell...
Azt hiszi, sikeresen
túljutott végre rajtuk...
mert velük a múlt oly rég
nem kell, nem kell...
Ezek az álmok hidegek,
sebezhetőséget idéznek...
miért, hogy ez emlékképek jönnek,
nekem nem kell, nem kell...
Valahol mégis a tudatalatti
tárolja a felejtendőt,
ébren nem hozná elő az okkal és
szándékkal megsemmisítendőt.
De álmunk kiszolgáltatott.
Néha azt is tudjuk, ez álom
s nem valóság, mégis gyötör,
letör, megtör s kitör belőlem,
hogy nem kell, nem kell!