Szendrey Júlia: Három rózsabimbó / Drei Rosenknospen
Írta: Toni Dátum: November 28 2016 08:40:32

---

H

Három rózsabimbó az én boldogságom,
Három rózsabimbó életem, világom !
El van osztva köztük három felé lelkem,
És mégis mindegyik birja azt egészen.

---

Teljes hír

---

Három rózsabimbó

Három rózsabimbó az én boldogságom,
Három rózsabimbó életem, világom !
El van osztva köztük három felé lelkem,
És mégis mindegyik birja azt egészen.

Nem tudom kiviilök terem-e több virág,
Mit látni öröm, illetni boldogság?
Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:
Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!

Szivemből fakadtak, szivem a gyökerök:
Együtt hervadnék el, együtt halnék velők:
Hadd boruljak rájok, — merengjek el rajtok,
S eltelve örömmel, hadd beszéljek rólok :

Először is te rólad
Szerelmem virága,
Kihalt boldogságom
Egyetlen zöld ága.

Az eltépett múltnak
Élő bizonysága,
A lehullott csillag
Fennmaradt sugára! —

Még csak alig feslik
A pirosló kehely,
És illatja már is
Törzsét árulja el;

Büszkén emeli föl
Magasra kis fejét,
Amidőn kiejti
Ragyogó, szép nevét.

A napnak sugári
Nem vakítják szemét,
Midőn a magasba
Küldi tekintetét.

Leroskadt, letiport
Lelkem ő rá hajlik,
Ha a vihar benne
Tűrhetlenül zajlik.

Ártatlan kebelén
Kipihenem magam . . .
Jer ide, jer ide,
Legnagyobbik fiam.

Csak alig mer ajkam
Csókot lehelni rád,
Alig mer illetni,
Te kis fehér virág! —

Sokszor, ha elnézem,
Milyen gyönge, halvány,
Azt hiszem, nem élő:
Csak ábrándkép talán.

Fehér rózsabimbóm,
Borulj a szivemre,
Hadd dobogjon áldást
Szőke kis fejedre!

Hallod-e mit beszél?
Érzed-e mint szeret?
Kincsének, gyöngyének
Mint nevez tégedet?

Érzed-e mint áll meg
Egyszerre verése,
Ha arczod találja
Szellő lebbenése ?

És mégis ki hinné,
E gyenge kis testben
Mily óriás lakik
Szivben, szeretetben!

Eltörpül mellette
Minden más szerelem,
E parányi szivben
Annyi az érzelem !

Szeress, szeress engem,
Második gyermekem,
Imádott kis fiam,
Felüdülő lelkem!

Ide, ide vele,
Parányi fiammal,
Evvel a harmadik
Kis rózsabimbóval!

Bimbónak is piczi,
Csak egy rózsalevél,
És birása mégis
Hét országgal felér!

Sugárzó kétszeme
Úgy ragyog rám éppen,
Hogy azt kell gondolnom,
Két nap süt az égen.

Hátha még ölelve
A nyakamba borul,
A nagy boldogságtól
Szivem is elszorul . . .

Ne félj, szivem, ne félj,
Légy már egyszer nyugodt,
A sors olajággal
Küldé e galambot.

Repülj az ölembe,
Szállj le kebelemre,
Ártatlan galambkám
Simulj a szivemre! . . .

Béke és nyugalom
Tölti el lelkemet,
Semmi ami fájhat,
Nem talál ott helyet.

S örömim közepett
Ily szókra fakadok:
Minden anya közt én
Legboldogabb vagyok!

Szendrey Júlia 1857
Drei Rosenknospen

Drei Rosenknospen sind meine Glückseligkeit,
Drei Rosenknospen sind mein alle weit und breit!
Geteilt ist in drei die Liebe und die Seele,
‘d trotzdem gehört jedem das Ganze alleine.

Ich weiss nicht, ob noch andere Blumen wären,
die zu sehen ist Freude, und haben ist Segen?
Das Auge sucht nicht mehr und findet auch keines:
weil in euch ich fand, das Vergessen mein alles.

Aus meinem Herz gepriesen, dieses Herzens Wurzeln,
mit ihnen gemeinsam würde verwelken, sterben:
Lasst mich an ihnen lehnen, an ihnen versonnen,
und mit voller Freude, über ihnen verzählen:

Zu nächst jetzt über dich
die Blume meiner Liebe,
das erloschene Glück
einzig grüne Triebe.

Von dem rauen Leben
der lebende Beweis,
den erloschenen Stern
der einzige Hinweis.

Kaum öffnet sie sich
der rosarote Kelch,
und der Duft verrät schon
den zukünftigen Herrn.

Mit Stolz lupft er jetzt schon
hoch das kleine Köpfchen,
und wenn den Namen sagt,
wackelt mit den Zöfchen.

Und den Sonnenstrahlen
blendet ihn ja gar nicht,
wenn in die Höhe schaut
weit in das grelle Licht.

Hinsinkend, getrampelt
beugt die Seele zu ihm,
wen der Sturm dort drin
unausstehlich wird.

An der arglosen Brust
dort ruhe ich mich schon,
Komm zu mir, komm zu mir
du, mein ältester Sohn.

Kaum dürfen die Lippen
ein Kuss an dich hauchen,
kaum darf dich berühren,
du, kleine weisse Blumen.

Öfters, wenn ich schaue,
wie schwach und blass ist er,
denke, du lebst nicht mehr
nur ein Traumgebilde.

Weisse Rosenknospe,
komm, lieg auf meinem Herz,
die Herzklopfen sollen,
befreien von dem Schmerz.

Hörst du es, was er sagt?
Fühlst du es, wie dich liebt?
Mein Schatz, meine Perle, wie
liebevoll nennt er dich?

Fühlst es, wie stehen, bleibt
plötzlich das Herzklopfen,
wenn zart auf dein Gesicht
von Briesen paar Tropfen.

Und trotzdem wer glaubt es,
in dem schwache kleine
wie grosse Seele wohnt
mit Gefühl und Liebe.

Neben ihn verzwergen,
all‘ andere Milde,
in dem winzigen Herz
ist so viele Liebe.

Liebe, liebe nur mich
du, mein zweitliebstes Kind
angebeteter Sohn,
mein auffrischender Wind.

Hier mit ihm, hier mit ihm
mein winziges Bübchen,
hier mit meinen dritten
kleinen Rosen Knöspchen.

Für Knöspchen noch zu klein
nur noch ein Rosenblatt,
‘d seine Grösse doch, für
Sieben Königreichs reicht.

Zwei funkelnde Augen
strahlen an mich immer,
sollte ich meinen, zwei
Sonnen sind am Himmel.

Und wenn mir kuschelig
in beiden Armen liegt,
das Herz von der Freude
in siebten Himmel fliegt.

Keine Angst du Liebste
sei bitte friedvoll, das
Schicksal mit Feigenzweig
einer Taube schicken soll.

Flieg mir in den Armen,
sitz mir auf die Brust, du
mein harmloses Täubchen,
gibst mir einzig die Lust.

Friede und die Ruhe
füllt jetzt meine Seele,
nichts was wehtun könnte,
den Zutritt soll verfehle.

‘d von dem großen Freude,
sage es jetzt im stille,
von jeglichen Müttern
bin ich der Glücklichste.

Fordította Mucsi Antal