Az éj sötét fala a Földre dől,
csillagok tűnnek fel a semmiből.
A kopár tájra fagyot lehel a tél,
a Hold, a sápadt zarándok útra kél.
A város fényei vibrálnak távol,
pihe hó hullik az ég párnájából.
Kéretlen jönnek az északi szelek,
csontos karjukkal a fák integetnek.
Meleg szoba az ember menedéke,
csak legyen télre elég tüzelője.
Kényelmes fotelben teát iszogat,
így viseli el a téli napokat.
Eszébe jut az az ember a padon,
ő hol tölti az éjszakáit vajon?
Bor mámorban elfeledi nyomorát,
ma még talán megússza a fagyhalált.
Valamit tenni kellene emberek,
az üres beszédek itt már kevesek.
Migránsoknak adunk fűtött sátrakat,
míg itt hagyunk megfagyni magyarokat.