Zöldellő fák között, virágos réteken
kószál a kiskutya, keresi az anyját,
lepke után rohan, kispatakba toccsan,
egy gyökérben felbukik, sütteti a hasát.
Elfáradt egy kissé, a felhőket nézi,
- Hogy keveredtem így el? - egyre ezt kérdezi.
Bokor tövében, boglya közelében
már nem olyan vidám ez az élet, érzi.
Rátört az este, mamáját nem leli,
- Mi lesz most velem, ha eljön az éjjel? -
Egyedül van, fél is, néha elszunnyad,
reszkető szívét nagy honvágy tölti el.
Álmában mamáját szirénképben látta, ki
megtalálta őt, hisz' kereste, kutatta.
Apró kiskutyája bánatosan aludt,
álmában lábaival az út porát koptatta.
- Egy szirén nem nyalogat ilyen otthonosan -
erre gondolt ő az ismerős illatban.
Mikor megérezte anyja testmelegét,
szívéről kő gördült, nagy biztonságban
hozzábújt, nem törődve éhségével sem,
lényeg, itt van, kit szeret legeslegjobban,
ezentúl vigyázni fog, nem kódorog el,
s együtt aludtak hű szívdobbanásban.