Nem mormolok imákat,
Nem hiszek több hitet,
Égi nagyurak szavának,
Nem adok több hitelt,
Nem nézek már oda fel,
S nem is hajtok fejet,
Hiába jönne Isteni jel,
Kaptam már eleget,
Ismerem a világot,
Ismerem a végét,
Láttam ahogy lángolt,
S ahogy megbékélt,
Ismerem a gonoszakat,
S a sok hamis álszentet,
A fényben úszó rosszakat,
S az ártatlant ki szenved,
Tudom mi a csúf és a szép,
Látom milyen ez az élet,
Könnyen tévutakra lép,
Ki vakon követi a térképet,
Ismerem az embert is,
Ki a többinél mind bátrabb,
Láttam ahogy megvetik,
Mert önmagáért lázad,
Megfejtettem ezer titkot,
S hallottam száz mesét,
De a legtöbb csak ámított,
El sem hittem a felét,
Közel s távol mindent,
Láttam amit látni lehet,
Hatalmas nagy sikereket,
Dugába dőlt terveket,
De mindent én se értek,
Hiába is morfondírozok,
Ó soha nem éreztem,
Igazából én ki is vagyok,
Gyere le Isten most állj elém,
Ha gyermekedként szeretsz,
De ha a léted csak tévedés,
Tovább már ne hitegess,
Önmagam felé félúton,
Csak keresem a támaszt,
Mankóm legyen ha elbukok,
Mert leszakad a szárnyam,
Csupán a választ kergetem,
Vajon miféle szél hozhatott?
És mi lehet a végzetem,
Amiért erre az útra sodort.