ne vádolj semmivel
úgyis egy ősz visz el
mosolyom télbe fagy
nem érint már harag
két szó közt könny pereg
szívemen annyi heg
nem kell hogy elviseld
ha szemem rád mered
tudom e látomás
jégtócsa semmi más
mint gyermekjátékot
fel is olvaszthatod
ne kérdezz semmit sem
hibáztam azt hiszem
csak már ne emlegesd
mint lét egy hűs gerezd
én vágtam bátran edd
az édes-bút feledd
talán még ez a tél
idézi mint jöttél
maradtál húszezer
napig mint friss eper
a kertben első hó
talán az utolsó
de addig még szeress
éltess és úgy nevess
legalább álmodjam
hogy nem volt hasztalan
nézni mi égen van
hinni egy csillagban
s a földi gyönyörünk
vigasz ha elmegyünk
vigasz ha te maradsz
tűnjön a volt panasz
legalább utódok
tudják hogy a csókok
sohasem vesznek el
megyek ha menni kell
vöröslő égitest
haragod elfeledd
életre mondj igent
telihold fényedet
szórd rám ha élvezed
s míg szemem nézeget
nagy baj még nem lehet