Nem akarok más lenni…
Írta: csak-fater Dátum: Március 14 2008 17:47:53
A százéves fák, jelzik az idõ múlását,
S siratják testvéreik, társaik kivágását.
C
Teljes hír
Nem akarok más lenni...
Érzem a csend súlyát, s annak szavát,
Érzem az elgyengülõ szél szagát.
Hallom erõs, büszke falak sóhaját,
Hallom a fehérfelhõk minden baját,
Látom a hatalmas fák könnyhullását,
Látom a világ megállíthatatlan romlását.
Hatalmas súlya van a csendnek,
S súlyos ára van, mint mindennek.
A bivalyerõs szél is szelídül, csitul,
Bõsz haragjából lenyugszik, s nem mozdul.
Az oly erõs falak is sóhajtoznak,
Hisz roppant titkokat hordoznak.
Az apró fehér pufókfelhõk a kék égen,
Siránkoznak, mily hatalmasok voltak régen.
A százéves fák, jelzik az idõ múlását,
S siratják testvéreik, társaik kivágását.
Rossz a világ, benne mi is rosszak vagyunk,
Nem küzdünk eléggé, szinte mindent hagyunk.
Hogy tudok egy ibolyának is örülni,
Ha azt látom helyén, a földben nyílni.
Rámosolygok egy kedves pillantású emberre,
Még ha tudom is, hogy többé nem jár erre.
Igyekszem úgy élni napjaim, mintha az ajándék lenne,
S igyekszem, hogy minden szép, s jó elférjen benne.
Egy egyszerû, mindennapi közember vagyok,
Néha morgok, máskor arcomon mosoly ragyog.
Fát ületetek, virágokat jó szívvel nevelgetek,
Tanítok, tanítanak, sok, féltett titkot õrizgetek.
Nem akarok más lenni, másnak látszani, mint aki vagyok,
Én már csak így, bûnömmel, s jóságommal halok.