Erőtlen testem még mozog,
halni készülő lelkem zokog
van-e túlvilág? hova jutok?
szivacsként telít a fájdalom,
mégis naponta hordozom
ha visszanézek a múltra,
sajgó emlékek terhe fújt,
kevés öröm, sok szenvedés,
nyolc évtized - ez nem kevés.
Meddig birod még - kérdem én
magamtól, mert bizonytalanság emészt.
Vajon mit tennék, ha ismerném
a helyet és az időt, a végsőt,
nem ismerem a megfelelő lépcsőt,
melyen majd lépkedek,a helyet,
ahol vendég vagy örökös lakó leszek.
Teher vagyok magamnak és másoknak,
nem tudom feledni, akiket bántottak
szavaim, tetteim, akaratlanul,
bár én jót akartam, rosszul
választottam a módszert,
de már késő, az időm eltelt.