Emily Dickinson: The Single Hound
LXXXVII
Her “Last Poems”—
Poets ended,
Silver perished with her tongue,
Not on record bubbled other
Flute, or Woman, so divine;
Robin uttered half the tune—
Gushed too free for the adoring,
From the Anglo-Florentine.
Late the praise—
’T is dull conferring
On a Head too high to crown,
Diadem or Ducal showing,
Be its Grave sufficient sign.
Yet if we, no Poet’s Kinsman,
Suffocate with easy woe,
What and if ourself a Bridegroom,
Put Her down, in Italy?
(Written after the death of Mrs. Browning in 1861.)
Emily Dickinson: Kivert Kutya
LXXXVII
Egy „Hattyúdal”–
s Lant letéve,
szó ezüstje véle holt,
ott kélt csak Fuvola-szó az
égből, ahol Ő dalolt;
Két Vörösbeggyel felért –
Vonzott hangja tiszta árja,
Angolt és Firenzeit.
Elkésett –
a méltatása,
mert Királyra s Grófra bár,
illőmód korona vár,
Rá csak Sírkövén egy név.
Hagyjuk hát, Senkijeként,
lágy bánatkönnyet sírva,
hogy Olaszhon rejtse sírba,
Őt, mint ifjú Vőlegény?
(Íródott Mrs. Browning halála után 1861-ben.)