A koszorúk rég elhamvadtak már,
de szalagjait őrzöm mindnek, vállfán
egy tasakban... az aranybetűk még
olvashatók a hűvös fehér selymen, bár
látszik, érleli azokat is az idő rég...
Fénylő magasságokban képzellek el,
ki mindent látsz, de ez oly szomorú,
nem szólsz már hozzám, szépen, se durván,
s csak remélem, hogy ahol te vagy,
csillagszórók szikráznak e késői órán.