Magába zárva titkon olykor éjjelente
egy ősi jelbeszédre hallgató szelence,
velem repülne itt az égi tiszta térbe,
a régi otthonomba újra visszatérve.
Akár a fák tövén az őszi tőkegomba,
a múlt csodát teremne, fényt az ablakomba.
Beosztanám naponta dolgom – ennyi mára –,
figyelve jó anyámra, oltalom szavára.
Botor dolog talán a múltba visszamenni,
az elveszett időre nincsen ír ma semmi.
Ha hártyajégre vitt a balga gyermekelme,
a kárhozatba űzhet úgy a gerjedelme.