Versben és haikuban
Tábortüzek fénye akkor nem világított az égre,
Mert azt látták volna és akkor az életeknek vége!
Mikor írtak halványzöldes színű tábori levélre?
Melegedés nélkül a húsuk szinte lefagyott,
Tudták, a muszka lövész vastag pufajkát kapott.
A vaksötétben csak a hó fénye világított,
A sok harcedzett... bánatkönnyeket potyogtatott.
Másnap már a világosban, harminchét fok mínusz volt a módi,
Topogni kellett, meg a karokat közben magukhoz csapkodni...
Levelet írni nem tudtak, meztelen kéz biz' kezdett elfagyni…
Írták volna a családnak, hogy jól vagyok, megvan mindenem, még élek,
Drukkolok magamnak, hogy hazamehessek, de, hogy nem, ettől úgy félek…
Otthon mi a helyzet, mindenki egészséges, tudtok, van mit ennetek?
Jó lenne tőletek kedveseim, szereteteim egy levél,
Hogy tudjam a fiam is jól van, emlékszik és nem beteg, még él.
Jó lenne párocskám, ha írnál nekem tenmagadról,
Meg megírnád, hogy a disznókkal tele van az akol?
Mutatsz-e fényképet a gyermekünknek és mesélsz rólam neki?
Hogy van egy apja, kinek a hazáját jó messze kell védeni.
Bumm! Itt egészen a közelben egy gránát robbant, nagyon levágott,
Ezt is megúsztuk, de a bajtársammal szidjuk e mocskos világot!
Veszélyben az éltem reggel, délben este,
Itt nincs az embernek nyugodtas éjjele.
Esténként kérem, hogy hosszasan imádkozzatok értem,
Hátha az imátok lesz a gránátok elleni vértem.
Jaj! Riadót kiabálnak, jön, egy orosz támadás, már, lőnek is,
Mi is gyorsan megnézzük a fegyvereket, befagyott, ez is, az is…
Most, fű nem zöldell
Don-kanyari harcmezőn.
Vérrel áztatott!
*
Sok, katona sír,
Már most sem lelhető föl.
Mindent hó borít.
Reggel, ahogy felkel a nap, látszik, hogy ő is félve teszi,
Rezeg a levegő, hogy volt, aki ezt itt, meg is érheti…
Bánná, ha úgy reggel, több sírhantot látna domborodni…
Nincsen mese, mert itten, sokkal jobban kell acsarkodni.
Megint egy gránát, ez a szomszéd körletben landolt,
Ott is van ismerős, kérdés, hogy szerencséjük volt?
Egyszer, még lesz itt
Zöld fű a Donnak partján…
Harcmező, már nem.
*
Meleg fürdőre
Vágy katona, hidegben.
Árokban lakik.
Most mondták, a postajáratot szétlőtték, meg a leveleket is,
Így otthonról hírek mostanság már, nem jönnek, bár várjuk még, csakis.
Ott voltak a honfijaink, a mi hazácskánk hősei,
Ők voltak minekünk a leszármazottaknak... ősei.
Volt, ki azért kapott ott, levelet és híreket,
Volt, aki íves sírhalmot és virág töveket…
Ők akkor ott harcoltak, hogy jót hozzanak a majd, holnapba,
Hőseink voltak, mert tették sokan életüket feladva…
Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc