Kékség, kék árny, méz-arany, fehér szárny,
lant remeg, harsona zeng, égi líra,
gondtalanul élhet Isten-ember fia...
Ó Mindenható, csodás teremtményed
rettentően vágyik a Szerelem-fényre!
Kell egy társ, szerető, égnek-földnek éke.
"Legyetek egyenlőek" egymás örömében,
éljetek, leljetek gyönyört, vigasztalást!
(Férfi és nő egyenlő? Ekkora képmutatást!)
Miért, csak mindig Ő, és mikor majd én, a Nő?
Az első ember-férfiú nem gentle man.
Talán mégis jobb lesz majd, kívül az Édenen?
Messze jár a Szépség, szabad, és szilaj.
Ott unalom, bőség, öröklét-frász dúl, lelki baj.
A magány oly szörnyű kín, ostoroz, összemar.
Teremt Együgyűt, behódolót az istene.
Mindene csábító. Szépséges, kellemes,
és főleg nem lázadó. Szelleme alázatos.
Örökkön-örökké, csak a szép, csak a jó,
semmi ellenszegülés. Idővel:unalom.
"Varietas delectat"...én első asszonyom
merre jársz? Hiányzik zok-szavad, panaszod.
Csak a nyár, csak az Ég! Unalmas örömök!
Sehol megújulás, frissítő tavaszok.
Visszatért. Megigéz valami fura vágy.
Kietlen már minden, hiányzik a Tudás.
Ébredj felismerés, múljon a balgaság!
Oly piros e gyümölcs, és végzetes a harapás!
Kiadós kikapás, haragos kiebrudalás.
(Hálátlan korcs-szülött.) Földre el, Száműzött!
Hold-hajó, Idő-kerék. Halandó lét, boldogság.
Ember, így természetes. Híd a Nő , Teljesség.
Általa szép a férfi nem. Teremtő gyöngy a Koronán.