Óh, ha egyszer megállhatnál
egy kis időre pihenni,
engem többé nem zavarnál
mondanád, hogy nincs mit tenni...
Megérteném hidd el nyomban,
és elfogadnám csak Tőled,
ritmuszavar nyomomban van
fájdalmasabb mint egy lőtt seb!
Egy-két ütem ki-kimarad
és egy pillanatra vége,
úgy érzem, hogy az ér szakad
mondd már azt, mondd már, hogy vége!
Ne indulj az úton tovább
oly' nagy fájdalmat okozva
nem érek én többé hozzád
a nyílt sebeket foltozva...
Állj meg szívem, állj meg gyorsan,
érzem, hogy már nagyon fáradsz
nem kell gyógyszer! De most hol van?
Még kicsit magadból láttatsz!
De ennek már mi értelme,
hiszen sűrű ködben lépkedsz,
lelkem szorít, hideg félelme
már tágult ereket tépkedsz!