Magányos, csendes éjeken
belopózik, átölel az álom.
meglátogatnak holt barátaim,
az emlékezés íves hídjain
sétálunk a folyóparton,
pihenünk a parki padokon,
köröttünk kivirulnak virágok,
szomjas csókok, vágyak,
fatörzsbe karcolt névbetűink,
boldogan újra éljük, emlékezünk.
Pirkad a hajnal, foszlik az álom,
napközben visszacsillan,
az éjszakát remegve várom,
mégis akarom, hogy fájjon.