Gyerekkoromban megindultam
alaposan a növésben,
volt, aki azt mondta,
olyan vagyok, mint egy
elfűrészelt óriás a sötétben...
A nagyra nőttséghez hogy jön
az elfűrészelt és hogy a sötétben,
bevallom, ezt csak viccként
értelmeztem, s azóta sem értem.
Volt, ki szeplős orromért csúfolt,
volt, ki félszegségemért,
bár szerintem ez utóbbi, ha lettem,
pont a csúfolódásokért.
Így lettem sokszor titkos helyeken
elbúvó, padláson és fák ágai közt
kényelmesen vackoló, író,
olvasó és rajzolgató manó.
Nem nőttem tovább fergetegesen,
utolértek a többiek is rendesen.
Voltam már angyal, gyöngyvirágok között,
voltam sárkány is, fent a várak fölött...
Lassan eljár az idő fölöttem,
s már bizonyára a csúfolóknak
sem igazán rémlik nevem,
de lehettem bármi a mások szemében,
lényeg, hogy ha félszegnek is tűntem,
a sok mindenen kívül elsősorban
önmagam és ember lehettem.