Fura nap volt, mikor beázott az Éden!
Ádám dühöngött, a kígyó Évát fűzte éppen,
és valahogy, semmi nem volt már a régi...
/Tudod: mint mikor az öreg néni épp
lefutja a villamost, aztán ráébred, hogy kár volt,
mert ő az ötöst várta s nem a hatost!/
Szóval Ádámnak nem ez volt a napja,
- a kígyó az alma helyett magát adta,
és Éva mosolygott rá félszegen -
hősünk a dühtől részegen gőzölgött,
mint a zöldből felszálló pára!
/Ha az Úr látja, tán megsajnálja,
de neki pont más dolga akadt.../
Mikor, Ádámunknál a cérna elszakadt,
csomót kötött a kígyó nyakára,
- nehogy elfeledje, hogy ő nem barátja -
majd Évát a kapuig űzte, s miatta többé
nem jött tűzbe... Magányosan halt meg szegény -
így is véget érhetne e rémregény,
de mint mondtam, fura nap volt!
Egymás kezéből, almát majszolt a pár!
Az Úr ekkor nézett rájuk, s legyintett egy nagyot...
Aludni tért, hisz sok a dolga, s holnapra
teremteni akart egy szebb napot...