Egyre erősebben érzem a szorítást.
A torkomban gombóc, az íze savanyú.
Már egész testemen kéregnyi borítás
A félelem, hogy életem ily sanyarú.
Szólnék, de bénítja hangom a rettegés,
Ledermedt tarkóval készítek mérleget.
Jó-e a hallgatás, rossz-e a megvetés,
Kell-e, lehet-e élni így egy életet?
Mellkasom is szűkül, szétfeszíti szívem,
A levegőt is egyre apróbban veszem,
Mert már semmim nincsen, hiszen minden kincsem
Amim valaha is volt, elveszítettem.