Friss levegõt véve,
(kéményen fehér konty),
Felette néztem az égre.
Körbe vén fenyõkoszorú,
Keletre fénylõ hold, kifli alakú.
Mintha pék sütötte volna,
Szórtarany kontúrja.
A szürkéskék égboltot,
Királyként uralja,
Mint illat a pékboltot,
Ha belépek hajnalba.
Az ívében halvány zsemle dereng,
S ahogy nézem egyre remekebb,
Távolcsillagok folyatják õszülõ fejemre,
Fényév távolságát, e hajnali fénybe.
A gyönyör kapuja kitárul lelkemben.
Szememnek gyöngye,
E természet képe:
Lánykarcsú hold fénye,
Égbolt múló szürkesége.
Fenyõlomb vigyázza,
A múló éjt. Árnya
Sejteti velem:
- Néhány perc,
S mentem! -