Elisabeth Kulmann
(1808-1825)
Gekämpft hat meine Barke
Gekämpft hat meine Barke
Mit der erzürnten Flut.
Ich seh' des Himmels Marke,
Es sinkt des Meeres Wut.
Ich kann dich nicht vermeiden,
O Tod nicht meiner Wahl!
Das Ende meiner Leiden
Beginnt der Mutter Qual.
O Mutterherz, dich drücke
Dein Schmerz nicht allzu sehr!
Nur wenig Augenblicke
Trennt uns des Todes Meer.
Dort angelangt, entweiche
Ich nimmermehr dem Strand:
Seh' stets nach dir, und reiche
Der Landenden die Hand.
__________________________
A bőszült tengeráron…
A bőszült tengeráron
Immár hajóm az úr,
S az ég is jelzi, látom,
A víz alant csitul.
Halál, ha jössz, nem bírlak,
Ó, elkerülni én,
S ha vége kínjaimnak,
Majd szenved jó szülém.
Anyám, szíved ne törje
E kín, ha rád talál,
Nem választ szét örökre
A tenger és halál.
A túlsó partot érve
Onnét nem szökhetem,
S hogy jössz, feléd remélve
Kinyújtom két kezem.
* * * * *