Álmomban megmutatta jövőm egy angyal:
- Bénán üvölt ajkam hangtalan szavakkal.
- Segítsen már valaki, Isten mért nem hall.
- Miindenki elhagyott, koporsóm fogva tart.
De életre hív a madárdalos hajnal,
ébredezek, mit kezdjek szörnyű álmommal.
Ha majd egyszer végleg nem fakadok dalra,
nem lesz már szükségem tollra, se szavakra.
Képzelt világomban mindig boldog vagyok,
lágyan simogatnak édes gondolatok.
Olykor csak sírnék fejem melledre hajtva,
majd bánat köntösét öltöm fel magamra.
Egyszer sorsom fonala végleg megszakad,
csak akkor teszem le papírom, tollamat.
Ha nem lesz már több hajnal, nem lesz ébredés,
nem hallik versemből bánat sem nevetés.