Mindenkinek van egy kutyája,
méghozzá a gyermekkorából,
kivel megtanul szeretni s elengedni
ebből a világból.
Kivel kitisztítja szeméből a könnyet,
melyet érte halkan, hüppögve hullajt,
s ki a szeretet fokmérője lesz mélyen,
miután a természet őt visszahívta.
Így vésődik a gyermekszívbe
az együttérzés, az elérzékenyülés.
Így válik gyermekmeséből az ittlét
valódi tényezővé.
Innentől harcolunk örökre,
míg halálunk zárja háborúnkat.
S innentől félthetjük előre
azt, ki a szívére hallgat.
(Pápa, 2013 decembere)