Alattam komótosan forog
a Föld, fölötte tengernyi tejszínhab.
Száll, lebeg az álmom, a vágyam
ködösen, mint milliónyi ég- darab.
Ott repked számtalan törmelék,
egymással perlekedik, dörgölőzik.
Bosszankodom, aztán megnyugszom-
Mily álomszép, még! - Lelkembe ivódik.
Nézd! Sírva vedli le rongyait,
színes ruháit már rég elkoptatta!
Fájdalomtól az arca torzul,
szomjúság gyötri, szenny, szmog fojtogatja.
Úgy érzem szenved, nagyon beteg!
Ó, tudom, hogy mennyire fogy az idő!
Gyorsan! Irány, vissza a Földre!
Ébresztő! Ne legyen álomtemető!