Hallgatagon megyek hazafelé,
ballagok, gondolataimba merülve.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy egy
kicsi rigó velem pöröl felbőszülve.
Torkomra fagyott a szó, szívemen kő ül-
Oh, Te! Csak mész komótosan, csöndben,
út porába süppedt nyomokat követve.
Nézz rám, ide, csak egy kicsit, csöppet!
Föl, föl! Nézd, felébredt a természet!-
S valóban, rügyek fakadtak a faágon,
arany fonalat szőtt a napsugár,
madarak párjukkal daloltak a fákon.
Belobbant a kikelet, vonult pompával,
színorgiával, illattal, fénnyel.
Elkísérte őt a lepke, a hétpettyes,
magára virágos ruhát fércelt.-
-
Maradj még egy kicsit! Mellém, ülj le ide,
bújj hozzám, ölelj át, s mondj egy mesét!
Szelíd szellő, honnan jöttél? Zengd fülembe!
Csobogj patak! - Már hallom a zenéd!