mint figyelni
a szárnyaszegett
madár röptét.
Vagy ismeretlen
alagúton át,
hegy gyomrában
iszonyodni....
s nem tudni
hová vezet.
Vagy ülni egy
szokott szobában
és a tornyosuló
idõn eltûnõdni....
mit számit már
harminc,negyven év.
Csak a megszokás
viszi tovább az idõt,
a mozduló teret,
s a madarat,
ami szárnyaszegett,
és minden más deja vu-t.