A fehéret megsokszorozta
a meggyfa menyasszonyi csokra,
a fűzöld fölött olyan szép volt,
hogy kékjét feledte az égbolt,
s a neki furcsa menyegzőre
pár szürke felhőt tolt előre,
a szél fiak nagy fáknak dőltek,
és parancsát lesték a böjtnek,
és mint ki nászon nem esett át,
úgy ölelőzték át a meggyfát,
s a szirmok várandós ölében
fehéren fölizzott az éden,
s a születendő vérpirostól,
kinyújtózott az áprilisból.