Holnapután a jelen csak tegnapelőtt,
Az idő kísért, elmúlik a szemünk előtt,
Talán, volt pár pillanat mi enyém és tiéd,
De ebben az életben semmi sem a minénk,
Létezik sok út de mindegyik oly rögös,
A levegő amerre nézek mindenütt túl ködös,
Kétségek fonják át a jövőnk rejtett világát,
S ha elvesznék közöttük, még te se gondolj rám,
Úgy sodor a szél szememre gyászlepelt,
Amint az anyaföld téged is eltemet,
S végül közös bölcsőnkből épül fel majd a sírunk,
Hol egymás mellett fekve kéz a kézben rothadunk,
Elteltek életek s minden évben új adag avar takar,
Kopott kőbe vésett nevem csak ósdi múltdarab,
Kacatok közt egy vagyok mire a feledés pora szállt,
De ha már nem élek, kérlek, még te se gondolj rám.