Minden okkal történik, minden a nagy terv része,
A születéssel kezdődik, és a halállal lesz vége,
A sors pont úgy alakul mindig ahogy annak kell,
S nem kérhetjük számon az elmúlt lehetőségeket,
A maga idejében még a magány is egy vár,
Mely az emberélet csúcsán büszke erős fallal áll,
De aztán a kor éltessé tesz majd pedig öreggé,
S áhítozzuk a melegséget, egy forró ölelést,
Változó világban, folyton változva élünk,
Semmi sem örök, főleg az nem amit érzünk,
Mégis a szívem számára, amelynek létezel,
Az idő állandó és már soha nem múlik el,
Minden törvényszerű, és mindenre van szabály,
A dolgok miértje, néha fájdalmas igazság,
Hisz be kell lássuk, hogy csupán emberek vagyunk,
Rengeteg dolgot sokszor még csak fel sem foghatunk,
Hogy változhatott miattad, most akkorát ez a szív,
Mely szeretni nem tudott, és sohasem volt naiv,
Hogy most érted, ha kell, bármit megtenne,
S szeretetre éhesen halálra szeretne,
Hogy lehet, hogy mégsem minden olyan ésszerű,
Hogy lehet, hogy a logikus lépés nem szükségszerű,
Hogy lehet hogy nekem az kell amit nem is érthetek,
Hogy néha már csak arra vágyok, hogy nézhesselek,
Változol te is ahogyan megváltozok én is,
De örök időkig tudnám a szemeid fényét nézni,
Mind ugyanazok maradunk még ha kicsit másképp is,
De ugyanúgy foglak szeretni téged az életem végéig.