Tömegáradat, járom a boltokat.
Hullámzó embersereg, csillogó kavalkád,
harsány lárma, zene, ünnepi bevásárlás...
Képzeletbeli listámon órák teltével fogynak a nevek -
de Neked mit adjak, kedves?
Megállok sok helyen, még nagyobb tömeg,
karácsonyi zene süt a hangszórókból.
Az idõ telik, erõm, pénzem is fogytán,
a csomagokat már el sem bírom tán...
Tapossák sarkam, nem probléma ez sem -
de Neked mit adjak, kedves?
Rátalálok sorra, s tudom, örül majd, ki kapja -
az anyám, a rokonok, testvérem s családja,
s gyerekeimnek sem oly nehéz...
barátok és jó ismerõsök sora -
minden viszonylag könnyedén megy...
de Neked mit adjak, kedves?
Ha szívemet csomagolom ünnepi díszbe,
ha lelkem húrjait kötöm egységbe,
ha szavaim értelmét, énekem kottáit
tenném pilleszárny-köntösbe,
vajon elég lenne-e?
Hogyan is adhatnék olyan ajándékot,
miben teljesen szívemet láthatod?
Láthatnád azt, hogy mit jelentesz nekem...
nincs tárgy, mivel megmagyarázható,
az, amit érzek, nem kisajátítható,
pénzbeli értékben nem kiszámolható -
így hát vajon...
Neked mit adjak, kedves?