Ülök a hintában, mint rég,
hallgatom a réten a mesét.
Messze szállnak szirompihék,
a reményt fújják szerte- szét.
Fülelek, hallom a zenét,
fülemüle dalát, füttyögést,
tücsök ciripelő neszét,
halk, sustorgó darázszümmögést.
Itt ülök, dacolok fénnyel,
pillanatom borzolja a szél.
Most borús gondolat fércel
lelkembe, mely lassan elalél.
Langyos eső mossa arcom,
velem fürdik a szép kikelet.
Vágyom, hogy belém áradjon,
a bájos napsugár ,ki szeret.