Ott áll a liget közepén
egy sudár, terebélyes tölgyfa.
Időtől megkérgesedett,
napfény süti, szél simogatja.
Milyen délcegen, büszkén áll,
amott a borostyán zöld réten!
Csodálom, miután télből
szépen, lassan magamhoz térek.
Virágok ringatóznak fenn,
ágai közt, vágy cikázik el.
Hajlékony indája inog,
bársonyos, tündöklő, flanel.
Puha paplanból gyöngy pereg,
esőszagú, gyöngéd tollpille.
Olyan finom és tiszta, mint
a frissen lehulló hópihe.
Most békésen tovaúszik,
itt hagyva az álmot, a reményt.
Ölelkeznek a levelek,
szívükben zenél e költemény.