Tudom hogy igazi vagy, de néha alig hiszem el,
Mert olykor túl szép a kép, hogy az igaz legyen,
Csak szemem elé tárul, s rólad oly sokat elárul,
Látlak ahogy látlak, ez csak úgy, de így alakult,
Az ég kék, a fű zöld, s ez mind törvényszerű,
Akárcsak te magad, egyszerű és gyönyörű,
Tudom hogy közhelyes már, s nem hiszel nekem talán,
De akkor is úgy érzem, hogy már kimondanám,
Te vagy ott a legfényesebb, s mind közül a legszebb,
Az éjjeli sötét égen, ahol a csillagok hevernek,
Te vagy az egyetlen virágszál, millió rózsa között,
Ki soha el nem hervad már, s a szívembe költözött,
Túl vagyok sok mindenen, sok tévedésen,
A múlt örökre gyökeret vert már bennem,
De csodák mindig léteztek, s én így élem meg,
Hogy eljöttél és jelen vagy az életemben,
Üstökösként szárnyalsz ahol én csak zuhanok,
De félúton elérlek s beléd kapaszkodok,
Egy másik világba repítesz, hol az érzelem,
Nem gyűlölet vagy félelem, csak tiszta szeretet,
Te vagy az egyetlen szivárvány, a felhők bús ölén,
Az égbolton fent ragyogsz, viharos életem közepén,
Ha pillantásod rám talál, belül mosolyra fakadok,
S úgy érzem, hogy soha már sírni nem fogok,
Én kámforból vagyok tán és egyszer szertekélek,
De boldog maradok mégiscsak ameddig élek,
Búsulni úgy soha nem tudok ha itt vagy velem,
S miattad túl szép ez tudod, hogy igaz legyen.