... eltévedtem a táncosok között,
és kérdőn ott álltam bizonytalan
lépéseimmel a háza előtt,
míg testemet forróság járta.
Zene-bona, civakodás hallatszott,
utat tört magának a hangorkánon keresztül,
még az utca zaján is túl tett e hang.
Egy keringő: hűséges az ember szíve, énekelték a táncosok.
Mozgásuk az ablakok redőnyeire vetődött, mintha odavetítették volna,
könnyű léptű nehéz árnyak, árnyalatnyi könnyű árnyak,
érdekesek, gépiesek, kissé nevetségesek... kitéve e furcsaságnak.
Szédítően, és szinte egy tekercsként forgolódtak,
míg a zene harsányan hallatszott... hegedű, vadászkürt...
szél kavarta falevélként forogtak, a hangulat forróságot szült.
A forgatag, kéz a kézben,
egy mély Sarabande-t táncolt,
hangosan rikkantottak, mint gyerekek, de minden szépen szólt.
Közöttük kerestem szerelmemet,
a por a porban forgott,
és egyszer csak valami hamis hang ütötte fel fejét...
Mindenki megunta a keringőt,
az árnyak merevek lettek... nélküle élhetek?
A virradat fénye fut végig az utcán... mikor álmomból felébredek.