- Köszöntés emlékek hídján
Zúgó gépraj már nem csíkozta az eget,
megszenvedted kínzó, korai jöttömet,
mégis hálálkodtál, kényeztettél engem,
édes szóval tápláltad még vékony hitem.
Grófi kastély alatt görbe hátú házban
csiszolódott elmém könyvtől izzó lázban.
Asszonyfejedelem, sorsom iránytűje
voltál, kezed bárhol értem tetted tűzbe.
Kőbe dermedt arcod most is rám mosolyog.
Képzeld, mama, régen izgat már egy dolog.
Könnyáztatta ágyon állt meg gyenge szíved,
azóta számolom fáradt éveimet:
mennyivel léptem túl, mennyi lehet hátra...
Apám ott melletted hűséged vigyázza,
s amíg emlékeim sugároznak feléd,
fejfádhoz teszem le örök hálám jelét.
S ti, kik velem álltok együttérző körben,
anyaként megáldva, tettrekész erőben,
gyertek közelebb, hogy lássam, arcotokon
a jelen derűje jövővel is rokon.
- Anyai termő hit
Kőből néző mosolygásod
tükrét ma gondosan tartom,
máskor is, nem csak e napon.
Fényed a szívemben lobog.
Emlékcserepeid közül
választani nincsen erőm.
Táncolhat nap a temetőn,
köszöntésem beleőszül.
Egy életet megköszönni
nem lehet soha elégszer.
Anyám, te vagy az az ékszer,
kire nem teher vigyázni
szeretteim közelében,
akik ebben segítenek.
Hány mamának terítenek
virágot tartva kezükben?
Mintha vélt szavaid kérnék:
áldozzunk sok élő szívnek,
kik anyai termő hitnek
ünnepét el nem cserélnék!