Eső kopog az ablakon,
könnyek csorognak arcokon.
Sáros úton tócsák tükre
mocskos, szépségére büszke.
Részvétlenül bámul a rög,
koldus hasztalan könyörög.
Faarccal néz rám a rokon,
megszoktam, nem veszem zokon.
Globális a gépi közöny,
gyűlölködő ember-özön.
Tárjuk ki az ablakokat,
szeretet szüljön szavakat.
Eső után kisüt a Nap,
sáros tócsák kiapadnak.
Mosoly derül az arcokra,
boldog lesz életünk újra.