Meghalni, amiért nem érdemes.
Bár oly bõszen esdekel, s önsajnálatba taszít,
Hisz csak magának akarja kisajátítani az igaz lelket.
Viszont egyet elfelejtett, hogy nem érte élnek, hanem a reménynek.
Abban, miben hisznek, hogy egy nap melengetik majd a szívüket.
S akkor, a magány kénytelen lesz félre állni, az útból elkotródni.
A legvégén a remény gyõzedelmi fejedelemként tombol, a boldogság hordozója,
A sok-sok rég várt öröm forrása, a szerelem pártfogója!