Emily Dickinson: Life X
Írta: Peszmegne Baricz Agnes Dátum: Május 18 2017 23:20:11
MM
Varázslat hozza most eléd,
kéred, ne menjen még;
és tantaloszként látod sok
lap rázza csak fejét.
Teljes hír
Emily Dickinson: Life
X
A precious, mouldering pleasure ’t is
To meet an antique book,
In just the dress his century wore;
A privilege, I think,
His venerable hand to take,
And warming in our own,
A passage back, or two, to make
To times when he was young.
His quaint opinions to inspect,
His knowledge to unfold
On what concerns our mutual mind,
The literature of old;
What interested scholars most,
What competitions ran
When Plato was a certainty,
And Sophocles a man;
When Sappho was a living girl,
And Beatrice wore
The gown that Dante deified.
Facts, centuries before,
He traverses familiar,
As one should come to town
And tell you all your dreams were true:
He lived where dreams were born.
His presence is enchantment,
You beg him not to go;
Old volumes shake their vellum heads
And tantalize, just so.
Emily Dickinson: Lét
X
Nagy érték, porba hullt remény,
hogy régi könyvet lelj,
korához hűen díszeset;
én úgy vélem, kegyelt,
ki véle így foghat kezet,
s felmelegítve őt,
átjárót nyit, oda, ahol
új volt sok év előtt.
Láttatja vélünk nézetét,
kitárja mindenit,
mi rég óta közös ügyünk,
korának verseit;
Mi érdekelte a tudóst,
miért kakaskodott,
mikor Platón még köztük élt,
s Szophoklész is dalolt;
Mikor Szapphó hús-vér lány volt,
s kit Dante istenit,
élt még a szép Beatrice.
Ő, több száz éve is,
túllátott kora igazán,
s követként áll elénk,
mondván álmunk mindig igaz:
ő álom-kertben élt.
Varázslat hozza most eléd,
kéred, ne menjen még;
és tantaloszként látod sok
lap rázza csak fejét.