Aki a Tisza vizét itta…
Ott ahol a szomorú fűzfának földig ér az ága
ott ahol valamikor mint boldog ember éltem,
ott ahol az embernek még álom volt az álma
minden éjjel álmomban én is vissza tértem.
Ott születtem én is, a szőke Tisza partján
ott én még minden nap a Tisza vizét ittam,
ahol az ember még segített a másik baján
ahol a szomszédot még jó barátnak hívtam.
Boldog az az ember, ki a Tisza vizét issza
értelme elveszett, mint az emberek jó kedve,
én azonban mindig csak oda vágyom vissza
a szívem az már régen, oda lett bilincselve.
Itt a víz sem olyan, mint otthon minálunk
rohan itt minden, a folyó, a víz az emberek,
de ha otthon este a Tisza partján megállok
mint a Tiszán a víz, rólam is a gond lepereg.
Nézem azt a széles, lassan hömpölygő vizet
gondom elküldöm vele a Fekete Tengerbe,
embernek a sors egyszer mindent vissza fizet
én mindig idegen maradok, itt az idegenbe.
Lehet, hogy egyszer még én is haza megyek,
de még az is lehet, hogy csak haza visznek,
ott olyan idegen leszek, kinn a temetőben
amilyen idegen voltam itt, az egész életemben.
Tóni 2011 Február 04