:origin()/pre01/00e6/th/pre/f/2012/108/f/1/playing_with_moon_by_saranekochan-d4wkzc7.jpg)
Sötét kalapot öltött magára az este,
vadul pulzál megfáradt dobogó szívem.
Elmerengve gondolok rád, vén Hold, te beste,
segíts, hogy végső hitem el ne veszítsem
hallod, már torkomban dobog és itt az este.
Csöndes az éj, fáradtan megyek, bandukolok,
ám, az odvas fában vén bagoly épp huhog.
Megállok egy röpke percre, mily erős torok,
mily vidám a szíved, életvágyad buzog
én meg nyafogok, magam köré páncélt vonok.
Ó, én szívem, lelkem, hallgatom magam kérdőn
látom, hogy ölelkeznek a bimbós ágak,
szelíd szellő álomba ringatja őt féltőn.
De nézd, kis madárka ott, ahol a vágyak
szárnyalnak szabadon, hozzám szólt óvón, védőn.