Miféle ösztön dúl karodban?
Mikor a szívem ver markodban,
Kolonc vagyok, púp a háton,
A gyűlöletedből ki sem látszom,
Szálka a szemben tövis testem,
Lubickolok az ellenszenvben,
Majd megfojt, levegőt nem kapok,
Nem is baj ha belefulladok,
Csak egy csóknak íze mérgez,
Szólít újra, többet vétkezz,
Bűn az élet, s muszáj élned,
A pillanatig míg be nem végzed,
Súly vagyok a szembeszélben,
Ázott kutya az esőzésben,
Kiszáradt kóró napverésben,
Halott árnyék a sötétségben,
Szürkeség a színek között,
Gyengeség az erő mögött,
Összeomló reszketeg kártyavár,
Melynek utolsó lapja még áll,
Valahogy még áll... Habár...
Szánalmas emberi lényként,
Az elmúláshoz nem kell térkép,
Segíts rajtam a döntés tiéd,
Szeress már vagy gyűlölj végképp,
Ha sehogy nem tudsz, hát ne szeress,
De ne vess meg ha aztán el se temetsz,
Alázz a porig ha őszintén teszed,
Nem sírok ha a szememre veted,
De ne tarts meg mint fészket a faág,
Ha rámgyújtanád a lombkoronád,
A magamfajtának annyi is elég,
Ha belém folytod az ócska reményt,
Ha gyilkos ösztön tombol karodban,
Szorítsd a torkom mígnem roppan,
Hiányomban majd kitisztul az ég,
Már nem is küzdök az életemért.