ELLENTÉTEK
Vita, meg nem értés, ebből áll életük,
Így lettek egymásnak, örök ellenségük!
Pedig közeliek, anya és gyereke,
Még sincs egyetértés, ki a felelőse?
Anya a megértőbb, hiszen volt már gyerek,
Könnyen visszaviszi őt az emlékezet.
Fiatalnak nincsen efféle tudása,
De őt gazdagítja, új kor okossága!
Hangoztatja bátran, magabiztossággal,
Értetlenségével, a korosodással.
Végsőkig harcra kel, maga igazáért,
Pedig elődeink, haltak meg a máért!
Balgaság, aki ezt, simán meg nem érti,
Aki az időset, utálva, lenézi!
Hogy ma, mobiloznak, s tudomány a csúcson,
Köszönhetjük illőn, a fejlődés-úton!
Elmúlt századoknak, hálásnak kell lennünk,
Hogy értünk dolgoztak, soha se feledjük!
Ebben vannak ősök, drága jó szüleink,
Kiknek egykor voltunk, szerető kincseik!
Tiszteld atyád, anyád, szól a Parancsolat,
Az örök tanítás, mára is megmaradt!
E helyett mi van most? Istentelen világ!
Jó, ha nem öli meg, világra hozóját!
Nézzük meg, hogy vannak most, az öregjeink?
Elhagyva, otthonban, sűrűek dolgaink!
Persze, vannak néha, érző, jó emberek,
Akik tudják, mindez, velük is történhet!
Vita helyett értsük, meg a szüleinket,
Megfáradt, betegek, fogjuk meg kezüket.
Ne nehezítsük meg, kevés éveiket,
Szeretet imája, vigye érzésünket.
Budapest, 2017. május 31.