Volt egy egyszerű tini lány,
De mosolya csupa talány.
Létének kora hajnalán,
Elindult a titkok útján.
Szívét adta kedvesének,
Szép álmokat együtt szőnek...
A sors nem volt kegyes velük,
Ketté törte szép szerelmük.
Egymás nélkül évek teltek...
Új szerelmek jöttek mentek...
A boldogság rá mosolygott,
Jött Ő, s szívébe lopódzott.
Hű hites társra lelt benne,
Ki tisztelte és szerette.
Szerelmük drága gyümölcse
Két kis lány, életük kincse.
Szeretetben nevelkedtek,
És gyorsan felcseperedtek.
Felborult családi béke,
Szüleinek betegsége.
Segítségre, ápolásra,
Lett szükségük nemsokára.
Szűkössé vált kis otthonuk,
Szülőknek legyen hajlékuk.
Leánykájuk immár kiment
Kimondani a nagy ,,Igent''.
Oltárhoz apja vezette,
Ő, első szülött gyermeke.
Édesanyját ápolgatta,
Talán talpra állíthatja.
Imája elérte célját,
Megmentette anyukáját.
Boldogság, öröm érkezett,
Mert unokájuk született.
Vigyázgaták, dédelgették,
Tartós lesz örömük, vélték.
Hitte, sorsa jobbra fordult,
De élete gyászba borult.
A történet, egy pillanat,
S élettársa nélkül maradt.
Szólt a sziréna, hiába...
Egy hónapot volt kómába.
Párját egyedül nem hagyta,
Könnyével arcát mosdatta.
Gyászruhát öltött magára,
S engedte végső útjára.
Szíve vitte temetőbe,
Csak azt kérdezgette tőle:
Miért hagytál így magamra?
Gyere, kérlek, ismét haza!
Könnyei már rég elfogytak,
Arcán ráncok sorakoztak.
Gondok növelték bánatát,
Hogyan pótolja támaszát?
Sok pénzt kell biztosítani,
Tandíjat muszáj fizetni.
Élete félbetört neki,
Gyermekével nem teheti.
Gyászruháját ép letette,
A sors, anyját is elvette.
A temetőt tovább járta,
Immár két sírhalom várta.
Harangoztak menyegzőre,
Lánya indult esküvőre.
Egyik szeme könnytől ázott,
Másik örömtől sugárzott.
Papája, anyját követte...
Végzet... ő könyörtelen-e?
Fájdalmának nem volt vége,
Bátya gyilkos betegsége.
Egy év kínszenvedés után,
Bátyától búcsúzott, árván.
Maradt csupán bánatával,
És magányának kínjával.
Gyógyírt talált bánatára,
Három unoka karjában.
Nem lelte boldogság útját,
Lelkébe cipelte búját.
Négy évtized tovaosont,
Tekintetük találkozott.
Előtte állt volt kedvese,
Élete első szerelme.
Meglepődve nézték egymást,
Vélte, szíve talán megállt.
Nem igaz! Hinni oly nehéz.
Milyen az ha szem szembe néz?
Ez léte forduló pontja?
Érzések árját, hogy oldja?
Szerelmük parazsa újra
Éledt, lobbant újra-újra.
Akkor még nem is sejtették,
hogy Ananké-t fölkeltették.
Régi álmuk fel nem adják,
Összetörni már nem hagyják.
Hiszik, remélik, életük
végéig él majd szerelmük.
Szabadka, 2017. április 11. -Jurisin (Szőke) Margit
Ananké, a végzet és az elkerülhetetlen sors istennője a görög mitológiában.