Mi a franc van veled, hogyan lettél ilyen?,
Élő titkok embere, eleven rejtelem előttem,
Velem voltál mindvégig, sőt most is itt vagy,
De már másként állsz előttem, feladtad önmagad?,
Látom az arcod, de valami nincsen vele rendben,
Idegen szemmel nézel, nem az vagy akire emlékszem,
Bármit mondasz már, bármit is teszel, én kiakadok,
Tudod hogy nem vagy ugyanaz, és ezért kifakadok,
Ki a pokol lett belőled, már nem is ismerlek fel,
Pedig azt hittem mindig jól tudom, ki is vagy te,
De az még tegnap volt, s mára minden megváltozott,
Ha csak rád gondolok kifakadok, s totál kiakadok,
Igazinak hiszed magad, de csak önámításból vagy,
Hamisítvány ki azt hiszi elég jó ha így marad,
A felszín talán téged rejt, de belül minden más,
Új igazság nem vagy, csak ronggyá szőtt hazugság,
Azzá lettél akit te magad is utálnál ha látnál,
De elvakult vagy, elvesztél, az árnyékoddá váltál,
ÉS most bármit is teszel, akármit remélsz, kiakadok,
Nem látom benned még, aki voltál rég, ezért kifakadok,
Tudod én nem változtam meg, és a barátságom sem,
De akit benned régen szerettem, mára elveszítettem,
Tegnap még itt volt nekem, s mára elvetted tőlem,
Ha csak rád gondolok kifakadok, és kiakadok tőled,
Ébredj, kelj fel, hagyd ezt, és törj ki belőle,
Harcra, állj talpra, légy önmagad újra végre,
Itt az ideje, vedd fel a kesztyűt, ez nem te vagy,
Nem tudom mi történt veled, de kérlek ne hagyd magad,
Mert ha így maradsz úgy érzem nem láthatlak többé,
A szívemen nagy kővé, és a szemem előtt válsz köddé.