Hogyha holnap már nem lennék, bárkit érdekelne e?
Ha az időm egyszer véget ér csak tudni szeretném azt,
Hogy amíg veled voltam, vajon boldog voltál e?
S megsiratnád e az életem ha már csak emlék volna?
Mi lenne ha megpróbálnám összeszedni magamat?,
Mit számítana ha azt mondanám túl ostoba voltam,
Nem tudom elfeledni a múltat, s eltörölni a hibákat,
Hát ne emlékeztess folyton arra, mennyire is fájnak,
Tudod e milyen érzés, ha félsz szembesülni magaddal?
Mikor azt kívánod bárcsak másvalaki lehetnél?
Tudod e milyen érzés az, ha belül rég feladtad?
Mikor saját magadnak a legnagyobb ellensége lettél?
Nem akarok így érezni, holnaptól nem akarok így élni,
Nem mondj le kérlek még rólam, segíts ezen átesni,
Én nem akarok így elveszetten, hiába létezni,
Bármit megtennék már, csak hagyd jóvá tenni,
Mind a kimondott szót, melyet megtarthattam volna,
Minden megszegett ígéretem, amit betarthattam volna,
Mind a keserű bánatokat, miket neked okoztam,
Minden átkozott napot mikor olyan vak voltam,
És nem vettem észre, hogy mit is művelek,
Mikor félre lökött szívvel végleg elküldtelek,
De tudod a bizalom nagy ár, ha elvesztegeted,
És én hittem benne akkor, hogy ezt még felismered,
A legnagyobb hiba az volt hogy hittél nekem,
Mikor azt mondtam többé nem gondolok rád,
S hozzád vágtam dühvel, hogy jobb lesz nélküled,
Te pedig szó nélkül hitted, hogy ez az igazság,
Ha ismertél volna, úgy hiszel bennem,
Hogy nem hiszed el, egyetlen szavam sem,
Hogy a hazugságok mögött megtalálsz engem,
S soha nem engeded hogy félre vezessen,
De ez már mind a múlté, egy utolsó foszlány,
Versbe szőtt remény hogy nem haragszol rám,
Egy utolsó tánc a szavak szent oltárán,
Melyek ha én már nem leszek is elmondják,
Ha holnaptól sosem talál rám, bánt e valakit?
Hiány lesz e a létem, ha időm végére értem?,
S a percekkel amik neked velem voltak itt,
Hagytam e rád valami maradandó szépet?