Nem festmény nem tanított művészet,
Csak burkolatlan szín tiszta élet,
Nem féltve őrzött ritka ó-drágaság,
Sokaknak talán csupán holmi ócskaság,
Olyan amilyen de vállalom, ez erről szól,
Azért is így csinálom, nekem így a jó,
Sosem lesz másmilyen, remélem értesz,
Nem várok tőled többet, csak így szeress,
Nem vagyok vak remény, nem vagyok Isten,
Csak egy ember a sok közül, kicsit menthetelen,
Néha őrült néha vad, de talpig önmagam,
Szenvedély, büszkeség, kicsit nyughatatlan,
Nem őrizhet senki sem egy lezárt vitrinben,
Csakis szívvel élhetek szerető szívekben,
Hiába akarna bárki, velem nem lehet így bánni,
Nem adom el magam, erre felesleges várni,
Nem vagyok késztermék nem vagyok áru,
Nem lógok drótokon, és nem vagyok bábu,
Ha valakinek egyszer végül odadnám mindenem,
Nem lenne nagy az ár, csak ingyen kapna meg,
Nézz rám ilyen vagyok, nem teszem amit nem akarok,
Hiába is töröd magad, nélküled is boldog vagyok,
Nézz rám pont ez vagyok én, nézz rám már érthetnéd,
Nem leszek sohasem vágyaid miatt csak a tiéd,
Nem vagyok akaratok tárgya, sem vágyadnak netovábbja,
Az én szívem hiába árva, inkább magányosan várja,
Amígnem eljön az idő, s az érzés hogy feloldozzon,
Inkább egyedül marad semmint rabláncodon lógjon,
Nem vagyok bonyolult dolog, az életem nem tananyag,
Nem leszek hamisan szép kép túl drága múzeumokban,
Lehet hogy egyeseknek ez örökké nagyon fáj,
De én már csak azé lehetek, aki engem szíven talál,
Az érzés költemény, az enyém akárcsak ez a vers,
Ha magam megosztom veled, akkor lehet csak a tied,
Nem számít, hogy te mit akarsz, nem számít az nekem,
Itt csakis én írom a sorokat, mert én élem az életem.