H.Gábor Erzsébet
Szavadra szomjazva
Estéllik. Tárva az ablakom.
Langy a szél, dúdolva lengedez,
lágy dalát merengve hallgatom.
Lesz-e még szeretni alkalom,
ölelsz-e újra még engemet?
Becéz-e ujjaid bársonya,
vagy lassan engem is elfeledsz,
s eltűnsz, mint lépteink lábnyoma?
Hiányzol. Hol van a várt csoda?
Szavadra szomjazva, szenvedek!
Nem hívlak, nem kérlek, hallgatok,
dajkálva vajúdó versemet.
Ám, ha jössz, magamból úgy adok,
akár a tékozló gazdagok,
de koldus, többé már nem leszek!
2017.07.05.