Leültem a padra pihenni, jól esett,
mellém egy fehér galamb telepedett.
Mögöttem illatozott az ékes liget,
s szótlanul csodáltam a békés vizet.
Levetettem sarum, a tó csalogatott,
mezítláb indultam felé, fogadott.
Talpam belesüppedt a puha homokba,
megcsókolt, ahogy léptem az iszapba.
Rabul ejtett ez a csönd, béke, a gyönyör,
méhed hatalmas, fent csillogó víztükör.
Féltőn selymes hullámok cirógattak,
hagytam, hogy finoman sodorjanak.
Hangom elcsuklott, csábított a sejtelem,
ajzotta lelkem az örök rejtelem.
Éreztem, hogy lassacskán csillapul szomjam,
és: „szeretlek" révedezve kimondtam.