Olyan vagy mint a legszebb megelevenedő álom,
Keresném hogy kimondjam de sehol nem találom,
A szót amely leírhatná igazán milyennek talállak,
Itt van a nyelvem hegyén ahányszor csak látlak,
Én letagadnám hogyha tudnám, szívembe rejteném,
De a szemed minden pillantása tüzet gyújt belém,
Olyan őrjítően gyönyörű, olyan földön túli szép,
Elveszni benne örökké sem lenne még elég,
Ha csak álom lennél felébredni többé nem akarnék,
Ha az ébrenlétben létezel soha már nem aludnék,
Ha világ lenne is az otthonom sehol sem pihennék,
Amíg melléd de egyedül melléd haza nem térhetnék,
A végtelen is véget ér ha nélküled ócskán tengetem,
Napról napra bukdácsolok át a magányos perceken,
De ha veled vagyok az életem egy hatalmas óceán,
Melyet érted én bármikor könnyűszerrel szelek át,
Ám mikor a csend ölel üres szobák négy falán át,
Érzem lényed s minden apró porcikád hiányát,
Megrohan a vágy hogy újra melletted lehessek,
És gyönyörű arcod tűzzel átszőtt szemeibe nézhessek,
Hiszen úgy szeretlek téged, ó úgy kereslek mindig,
Fűben, fában, nyíló virágban, az idők végezetéig,
Én várok rád, s a kétség rág, mert kezem nem talál,
Várok rád, nem tehetek mást, hisz csak hazugság,
Hogy nem fáj...